Széles társadalmi támogatottság kell a reformok végrehajtásához

Nem szabad a társadalmat olyan helyzet elé állítani, hogy csak parlamenten kívüli megoldások születhessenek - mondja lapunknak adott interjújában Szili Katalin, a közelgő ünnepre és az őszi utcai eseményekre utalva. Az Országgyűlés elnöke szerint nem kell a két politikai oldalnak egymást a keblére ölelnie, de tudni kell leülni egy asztalhoz. Március 15-e kapcsán azt kéri, az ünnep legyen emelkedett és méltóságteljes.

Népszava Napilap - 2007. március 14., szerda

- A napokban jelent meg a Népszavában az ön írása Muszáj baloldalinak lenni címmel. Aktualizálva a kérdést, hogyan lehet a nemzeti ünnepen, március 15-én baloldalinak lenni és baloldalinak maradni, különös tekintettel az utcai eseményekre?

- Nagyon sok várakozás - részben mendemonda - előzi meg az idei március 15-ét. Én kicsit távolabbról indulnék, az 1848-as 12 pont első követeléséből: legyen béke, szabadság és egyetértés! Ha valamit üzenhetek az interjúban ennek az országnak, akkor azt kérem, hogy az ünnep maradjon ünnep, legyen valóban emelkedett és méltóságteljes. Nem teheti meg egyetlen politikai erő sem, hogy az ünneplés lehetőségét elveszi azáltal, hogy ki tudja, milyen célokból kiviszi az utcára embereket. Számomra egy ünnep a méltóságteljességgel, az emelkedettséggel jellemezhető.

- Hogy jutottunk idáig? Az aktuál­politikában rendszerint az hangzik el, főleg szocialista részről, hogy a 2002-es választások után kezdődött az emberek hergelése a jobboldalról. Vagy mélyebb gyöke­rei vannak és a rendszerváltástól datálódik a dolog?

- Az egyik összetevője nyilvánvalóan a 2002 óta folyamatosan érzékelhető jobboldali retorika, amely alapvetően a hatalom elvesztése miatti békétlenségből, a bele nem nyugvásból ered, de mélyebb gyökerei is vannak. Egyesek megkérdőjelezik azt a demokratikus rendszert, amit 1989-től Magyarország kialakított - mintha a választóknak nem volna joguk négyévenként az urnáknál ítéletet mondani. Jól érzékelhető, hogy miután 2006-ban a társadalom először választott úgy, hogy nem a protest szavazatok voltak a jellemzőek - valamire, valamiért szavazott és nem valami ellen -, a mély rétegekben bent szorult, felhalmozódott egyfajta feszültség. Amire a politikai jobboldal időnként rá is játszik. Létezik azonban egy súlyosabb gond is. A társadalmi polarizálódásra gondolok, amely a rendszerváltást követően alakult ki. Ma Magyarországon körülbelül hárommilliónyian élnek a létminimumon, és főleg a vidéki szegénység súlyos. Az ő érdeksérelmük, kilátástalannak tűnő helyzetük valós feszültséget jelent. Ugyanakkor van egy másik összetevő is - és itt szeretnék egy nagyon nyomatékos kitételt tenni -, ez pedig a szükséges változtatások, reformok kérdése. Én már néhány éve megfogalmaztam, hogy szükség van a finomhangolásra, amit a társadalomban a rendszerváltás után végre kell hajtani. A nagy társadalmi elosztórendszerekben ugyanis szükség van a változtatásra, mert itt is megvannak a vesztesek vagy - másképp fogalmazva - azok, akiket érdeksérelem ért. De tudnunk kell azt is, hogy reformok csak és kizárólag úgy hajthatók végre, ha széles körű társadalmi támogatottságot élveznek. És a késlekedés okán már nem is csupán finomhangolás, hanem rendszerkorrekció kell.

- Rendszerkorrekció és reform, kizárják egymást?

- Reformokkal is el lehet érni korrekciót, változások kellenek ahhoz is, hogy minden maradhasson a régiben. Hát ebben van polémia. Mindenki arról beszél, hogy nagy változtatásokra van szükség, de azok a változtatások, amiket most hajtunk végre, nem biztos, hogy a rendszer korrekcióját is jelentik egyben. Egy-két helyen - gondoljunk arra, ami a közigazgatásban vagy az államháztartás reformja keretében történik - valóban mélyreható átalakítások kezdődtek. De folytathatnám-e úgy, hogy az egészségügyi és az oktatási rendszer tervbe vett módosításaival együtt már új esélyt, új perspektívát jelentenek az egész országnak? Nem, mert a hangsúly az egész országon s nem csupán az eddigi nyerteseken van.

- Miért érezte szükségesnek, hogy írása megjelenjen, hiszen kapott érte hideget-meleget? Mi volt az aktualitása?

- Sokan próbálták összefüggésbe hozni a kongresszusunkkal, de ez talán várható is volt. Az elmúlt hónapokban adtam néhány interjút, amelyekben részkérdésekről már világosan kifejtettem az álláspontomat. A régóta érlelődő cikkben tulajdonképpen ezeket összegeztem. Épp időben ahhoz, hogy megfelelő figyel­met keltsen, és olyan pillanatban, mikor a mondandómat semmiképp nem lehetett kihívásként vagy rivalizálási szándékként értelmezni. Ahhoz, hogy a baloldal Magyarországon meg tudja őrizni hitelét a társadalom előtt, érzékenynek kell lenni a nyomasztó problémákra. Hosszú távon csak ez teszi lehe­tővé, hogy baloldali kormánya legyen az országnak. Nem szabad hagynunk, hogy - akár populista módon - jobboldali pártok balról előzzenek bennünket. Meg kell őriznünk vagy inkább ma már vissza kell szereznünk azt a ­támogatói bázist, amelyet az elmúlt 17 évben többször is magunkénak tudhattunk. És emellett szilárd meggyőződésem, hogy ki kell törni ebből az országot sanyar­gató végletes kettéosztottságból. Sajnos emiatt elég sok támadás ért - vannak, akik jobban kedvelik a harcot. Így egyelőre még nem a fenti tételekről szól a vita, hanem a személyemet érinti. Mégis megéri, ha ezzel érdemben hozzájárulhatok, hogy a párt a lehető legszélesebb bázist tudja megszólítani.

- Neheztel ezért?

- Ezen csak mosolyogni tudok. Nekem nem szokásom mások minősítése, úgy gondolom, érvekre érvekkel kell megfelelni. Nyilvánvaló, hosszú távon nem tartható fenn a mai mérhetetlen társadalmi polarizáltság. Két adatot hadd említsek a világból, melyen minden politikusnak el kell gondolkodnia. Ma 1,2 milliárdnyian élnek havonta nem egész 6 ezer forintból, miközben a három leggazdagabb ember vagyona több, mint a 47 legszegényebb ország összesített GDP-je! Európában és a világban nagyon jól érzékelhetőek ezek a folyamatok, s hogy efölött a mi pártunkban is elindult egy értékvita, ez nem ördögtől való dolog. Akár a tulajdonformák egyenlőségének megteremtését, akár a multinacionális tőkével való új kiegyezés, a méltányosabb közteherviselés lehetőségét illetően érdemes újragondolni a dolgokat. Én egyértelműen reform- és változtatáspárti vagyok. Annak ­vagyok a támogatója, hogy egy baloldali program mentén azok számára is kiutat mutassunk, akik ma nehezebben élnek. Mert róluk soha nem mondhatunk le, és nem is adhatjuk át a jobboldalnak őket. Azt meg kell mondanom, nemcsak kritikát, rengeteg támogató, melegszívű biztatást is kaptam. Inkább azoktól a választóktól, akik nehéz helyzetük ellenére sem hangosak.

- Ha az ön írását egyfajta programnak tekintjük, akkor felmerül a kérdés, hogy van-e ennek a programnak támogatottsága a párton belül? Van-e bázisa, kikre számít?

- Szerencsére nem másokhoz képest kell meghatároznom sem önmagam, sem azokat az alapelveket, amiket képviselek. Elszámolnivalóm a választóimmal és a lelkiismeretemmel van. Ez olyan értékrend, amely a párton belül széles körben létezik. Azt, hogy jó úton járok-e, ők fogják visszaigazolni. Nem gondolom, hogy csak néhányak kiváltsága, hogy gondolkodhatnak és írhatnak. Egy demokratikus országban teljesen elfogadott, hogy egy politikus így tegyen. Ez a kongresszus azonban nem az értékvitákról szólt - ez egy tisztújító kongresszus volt. Ezt is tiszteletben tartottam, amikor a téziseimet nem ott jelenítettem meg. Ez volt a döntésem, és nem haragszom senkire, aki nem méltányolja az érveimet. Még az se bánt, ha azzal támad, hogy miért nem szólaltam meg a kongresszuson.

- Ugyanakkor nem indult semmilyen párttisztségért, még megyei posztért sem.

- Tartom magam ahhoz, amit mondtam: az Országgyűlés szocialisták által delegált elnöke vagyok, és meghívottként jelen vagyok a különböző párttestületi üléseken. Nem gondolom, hogy külön pártfunkciót kellene betöltenem a formális tisztségen túl. Számomra fontosabb, hogy hiteles-e, számít-e, amit mondok.

- Visszakanyarodunk az első kérdésre; vannak-e olyan baloldali értékek, amelyek 160 éve is azok voltak és ma is azok?

- Néhány éve mondtam egy beszédet a Pilvaxban. A napokban eszembe jutott, azt gondoltam: ha Petőfi ma élne, nem lenne fideszes. Azt hiszem, hogy ebben minden benne van. Amiről egy baloldali politikus soha nem mondhat le, az az igazságosság, a szolidaritás, a közösségvállalás. Ezek ma is elfogadott és valóban követendő értékek. Ugyanakkor a mai politikai helyzetben engem nem is igazán 48 és a 12 pont foglalkoztat, hanem ami utána jött: az út, ami elvezetett a kiegyezéshez. Kevesen említik, hogy az idén éppen 140 éves a kiegyezés. Ha ma lehet valaminek üzenete, akkor a kiegyezésnek lehet; fölülemelkedni a kicsinyes pártpolitikai csatározásokon. Tudom, erre egyesek azt mondják, naiv vagyok. De ebben a látszólagos naivitásban benne van az eltökéltség és az a fajta optimizmus is, hogy lehetséges megtalálni a társadalmat és a nemzetet összetartó fő kérdéseket. Itt, a Kárpát-medencében ezt elvárja tőlünk a társadalom. Akkor is, mikor - velem ellentétben - március 15-e kapcsán majdnem mindenkiben van némi aggodalom. De én bízom benne, hogy a múlt év tapasztalata és a közös felelősség valamennyiünket arra sarkall, hogy az ünneplés méltó legyen.

- Ön utalt a Kárpát-medencére; Sólyom László a rendszerváltás után példátlan módon a határon túl tölti március 15-ének legalábbis egy részét. Emiatt kisebb vita alakult ki ön, illetve az államfő és a miniszterelnök között. A Magyar Nemzet már azzal a címlappal jelent meg, hogy Sólyom László nem ünnepel együtt Gyurcsány Ferenccel?

- A köztársasági elnök joga, hogy eldöntse, az ünnepet teljes egészében itthon tölti-e. Nem gondolom, hogy ezt bárki minősíthetné vagy minősítenie kellene.

- Nem lát ebben szimbolikus jelzést?

- Én magam is elutazom, 13-án és 14-én Nagyszebenbe, Európa kulturális fővárosába. Pécs fog most bemutatkozni, és azt hiszem, teljesen természetes, hogy ott leszek. 15-én napközben a központi és a budapesti ünnepségeken leszek, de este már várnak Monokon, aztán ­16-án Kecskeméten, ahonnan átmegyek a Vajdaságba, Újvidékre és Zentára. Az ünnepkört vasárnap a Felvidéken, Komáromban, Galántán és Pozsonyban fejezem be. Ha úgy tetszik, ez a Kárpát-medencei túra számomra elég széles körű tapasztalatszerzési lehetőséget biztosít, presztízsvitákban már csak ezért sem óhajtok részt venni. Számomra örömteli, hogy a zászlófelvonásnál az Országgyűlés elnökeként ott állhatok, és az összes többi másodlagos.

- Pedig olyan vélemények is elhangzottak, hogy az államfő esetleg az ellentétet kívánta élezni ön és a miniszterelnök között.

- Ez csak "látványpolitizálás", a média törekvése, hogy eseményt kreáljon. Számomra sokkal fontosabb, hogy az ünnep békés, méltóságteljes legyen. Ha már ilyen jelentős napok sem tudnának egy nemzetet összetartani, sok mindenen el kellene gondolkodnunk. De ez is úgy van, mint egy családban: lehet, hogy a hétköznapokban nem nagyon beszélünk, de azért vannak az ünnepek. Ilyenkor le tudunk ülni mindannyian egy asztal köré. Én ilyen nagy családnak tartom a nemzetünket is. Emlékezzünk csak vissza az első június 16-ára a Hősök terén! Amikor lélekben mindenki együtt volt - függetlenül attól, hogy hova, kihez tartozott. Szükség van ma is arra, hogy közös pontokat találjunk. Ilyennek tekin­tem például az alkotmányozást és a kisebb parlament ügyét. Nem olyan a politikai klíma? Hát ki változtat ezen? Ki, ha nem azok, akik a parlamentben ülnek? Három évvel vagyunk a következő választás előtt. Mikor lehet ezeket a lépéseket megtenni, ha nem most? És ki fogja megtenni, ha nem mi?

- "Nekünk Mohács kell" - mondhatnánk Adyval. Tavaly ősszel megvolt Mohács, de a katarzis mintha elmaradt volna.

- Akkor azt mondtam, nem szabad a társadalmat olyan helyzet elé állítani, hogy csak parlamenten kívüli megoldások születhessenek. Nekünk az a felelősségünk, hogy a választ a jogrend keretein belül keressük. A szeptember 18-át követő ülésen tudott az öt parlamenti frakció együtt gondolkodni. Nem kell egymást a keblünkre ölelni, de tudni kell leülni egy asztalhoz. Azzal együtt, hogy annak a politikai történetnek a végletekig történő kiéleződéséért máig a jobboldalt terheli a felelősség

- A baloldalnak nincs ebben része?

- Annyiban nyilván, hogy nehéz egy olyanfajta ellentáborral együttműködni, amelyik a konfliktust keresi. Ez egy rossz spirál.

- Meddig tartható fenn a parlament körüli kordon?

- Nagyon bízom benne, hogy a 15-i ünnepek után elbontható lesz.

- Akkor Orbánék egyfajta gesztust tettek, amikor bontottak?

- Többen, többféleképpen kifejeztük már korábban, ha nem szükséges a kordon, jó lenne, ha lebontanák. De soha nem vettük volna a bátorságot, hogy ennek érdekében tudatosan szegjünk meg a szabályokat. Itt azért beszélek többes szám első személyben, mert így együtt, az egész politikai osztályról kívánok szólni.

- Mit szól a Tubes körüli vitához, különös tekintettel arra, hogy ön pécsi?

- Nem örülök ennek a történetnek, már csak azért sem, mert Baranya kapcsán elég sok környezeti, természeti ­kérdés került már napvilágra. Például az atom­temető ügye.

- Ráadásul itt az államfő támogatott egy olyan megoldást, amit most a helyiek kifogásolnak.

- Igen, nagyon sokan felvetik azt a kérdést, hogy miért fontosabb néhány bánáti bazsarózsa, mint mondjuk 160-180 ezer pécsi ember jobb közérzete. Nem is tudok senkit megróni azért, hogy így teszi fel a kérdést. Ettől függetlenül nagyon fontosnak tartom azt, hogy csakis olyan döntések szülessenek, amelyek az ott élők többségének a támogatását élvezik. Sokatmondó, hogy az emberek nagy többsége nem ment el e kérdésben szavazni.

- Nem lát ebben valami közösséget a politikai elittel; leegyszerűsítve, mintha a lakosság is követné őket a felelőtlenségben.

- Tubes-ügyben magam is világosan megfogalmaztam már az álláspontom, hiszen annak a választókörzetnek vagyok az egyéni képviselője. Nyilvánvalóan nem jó, ha ezek a kérdésekről csak a politika beszél és nem a szakma. Pécs önkormányzati képviselő-testülete illetékes ebben a kérdésben. Az ügy nem zárult le, nagyon remélem, hogy olyan megoldás születik, mely élvezi a város lakosságának legalább a megértését. A kulturális főváros projekt kapcsán is lassan több ellendrukkerrel találkozni, mint drukkerrel, pedig most fontos, hogy tudjunk jó szívvel, jó ügyeket szolgálni, és ne csak az irigység motiváljon mindent. Hiszen ez nemcsak a város, hanem az egész ország ügye.

- Lehet-e figyelmeztető hatása egy másik, a Fidesz által kezdeményezett népszavazásnak?

- Azt hallottuk már tavaly október 1-jén is, hogy az önkormányzati választás egyenlő a népszavazással. Abból a szempontból következetes a Fidesz, hogy most meg a népszavazásra mondják, hogy ez egyenesen kormánybuktatás. Tudtommal a legközelebbi parlamenti választást normál menetrendben három év múlva rendezik.

- Indul akkor is?

- Sőt! Szeretnék kormányzópárti politikusként nyugdíjba menni. Ám ­néhány ciklus még van hátra addig.